Véletlenül rátette a telefont Donald Trumpra a BBC újságírója
Gary O’Donoghue éppen aludt, amikor az elnök stábja visszahívta egy elhalasztott interjú után.
Gary O’Donoghue éppen aludt, amikor az elnök stábja visszahívta egy elhalasztott interjú után.
Ukrajna háborús támogatása megváltozik, Kijev légvédelmi rakétákat kap, Putyin pedig súlyos üzenetet.
A rapper a Facebookon írta le a véleményét Amerikáról, illetve a magyar–amerikai barátságról.
A munkás kilenc métert zuhant egy üvegház tetejéről, az eset után a helyiek összecsaptak a hatósággal.
Az Európai Unió mellett Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A pénzügyminisztérium szerint már most nagy hatással voltak az Egyesült Államok gazdaságára az elnök által kivetett vámok, de szeptemberig megháromszorozódhat az eddigi bevétel.
A szuverenitására annyira odafigyelő USA azért büntetné Brazíliát, mert bírósági eljárás zajlik Trump barátja, a volt elnök, Bolsonaro ellen.
Donald Trump azt is közölte, hogy a jövőben szigorúbb szankciókat is kivethet majd az oroszokra, miután a szenátus elfogadja az erről szóló törvényt.
Nem várta meg a két ország közötti megállapodásra kitűzött július 21-i határidőt Donald Trump, új vámokat jelentett be Kanadával szemben.
Az ukrán elnök több olyan változást is bejelentett, amelyek a védelmi tárcát érintik.
Tüzérségi lőszert és HIMARS-rendszerekből indítható rakétákat küldenek első körben.
Az amerikai elnök egy zárt körű kampányeseményen próbálta meggyőzni a támogatóit arról, hogy ha 2020-ban hatalomban marad, elkerülhető lett volna az ukrajnai háború.
Trump már eldöntötte, hogy fegyvereket küld Kijevnek, miután Putyinnal nem sikerült jól a beszélgetése.
Kilépett a medréből a Guadalupe folyó, és elöntött egy keresztény nyári gyerektábort, de az áradások további területeken is pusztítottak.
Az Amerika Párt megalapítását az elnöktől elhidegült topmilliárdos az X-en szavaztatta meg a követőivel.
Több mint húszezer látogatót örvendeztetnének meg küzdelmükkel az amatőr és profi MMA-sok a Fehér Házban.
Iráni hírszerzési vezetőket vettek célba.
Julio Cesar Chavez turistavízummal érkezett az Egyesült Államokba, amely 2024 februárjában lejárt, ezért kitoloncolhatják az országból.
A vita során az egyik demokrata párti képviselő az „ördöggel kötött alkunak” nevezte a csomagot, amely jelentős adócsökkentéseket tartalmaz a gazdagoknak, miközben milliókat zár ki az egészségügyi ellátásból.
Az amerikai és az orosz elnök telefonon tárgyaltak, a Kreml azt állítja, nem volt szó arról a döntésről, hogy az USA leállította az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat.